Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Tájékoztató

2011.05.01

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén tegnap 0-0,2 mm csapadék volt. A 12 belvízvédelmi szakaszból 1 szakaszon védekezünk. Jelenleg 10 400 hektár áll víz alatt, ebből vetés 1 900 ha, szántó 2 400 ha, rét-legelő 3 550 ha, egyéb 2 550 ha.


Első fok van érvényben: a Tiszai-alsó belvízvédelmi szakaszon.

Az igazgatóság 2 db szivattyútelepet üzemeltetett. Az előző nap a szivattyútelepek 120 ezer köbméter belvizet emeltek át a befogadóba.

A nagymennyiségű belvizet a területünkön 3 db belvíztározóban tároljuk, a tározókban 23,8 millió köbméter belvizet tartunk vissza.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mellett több önkormányzat is folyamatosan védekezik.

A vízgazdálkodási társulatok nem folytatnak belvízvédekezést.

A vízügyi igazgatóságunknál a védekezésben összesen 6 fő vett részt.

 

Debrecen, 2011. május 1.

 

Bara Sándor

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.