Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Aláírt támogatási szerződések…

2011.05.30

Májusban a TIKÖVIZIG két pályázatának is aláírták a támogatási szerződését. Mindkét szerződéskötéssel együttműködéséről is tanúbizonyságot tesz Igazgatóságunk, hiszen a HURO projekt a román vízügyi kollégákkal, míg a svájci projektet az ÉKÖVIZIG dolgozóival együttműködésben végezzük.


A „Kutatási program a Hajdú-Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és állapotának megismerésére” című, HURO/0901/044/2.2.2 számú projekt volt az egyik, melyben 2011 májusának elején jött létre a szerződés, ami legalizálta az eddigi fáradtságos munkákat itt, a Pályázati Csoport életében.
De, hogy örömünk még nagyobb legyen ez idő tájt sikerült még egy szerződést kihalásznunk az Európai Unió tengeréből.
Ennek a támogatási szerződésnek a megkötése szintén egy nemzetközi projekt munkáját szabályozza, mégpedig „ A TIKÖVIZIG kezelésébe tartozó tiszai szakaszok védelmi tervének korszerűsítése” című, és SH/2/6 azonosító számú. Az első projektet a román vízügyi kollégákkal, míg a svájci projektet az ÉKÖVIZIG dolgozóival együttműködésben végezzük.

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.