Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Az idén eddig kevesebb eső esett…

2011.07.15

A 2010. év rendkívüli csapadékot hozott. A TIKÖVIZIG által működtetett hidrometeorológiai állomások adatai alapján a mérések kezdete óta még sohasem volt ennyire csapadékos évünk. Decemberben a sokévi átlaghoz képest 61,7 mm csapadéktöbbletet mértünk. Azóta csapadékhiányt regisztrálunk.


A 2010. évi csaknem egész évben tartó, és a csak 2011 áprilisában véget ért belvízvédekezés után felértékelődik a jelenlegi csapadékhelyzet. 2010 decembere után az időjárásban gyökeres változás állt be. Ebben az évben a sokévi átlaghoz képest eddig minden hónapban csapadékhiányt regisztráltunk. Így június végéig összesen 84,5 mm csapadékhiány halmozódott fel. Ez tette lehetővé a belvízvédekezések lezárását. Valójában ez az elmaradt csapadék kevés területtől eltekintve májusig „nem hiányzott senkinek”.

A kevés eső, illetve hó átlagos évben akár káros is lehet, különösen a mezőgazdasági termelés érdekeit nézve. A lehullott csapadék időbeni eloszlása azonban eddig „szerencsés” volt. Májusban, amikor a növényzet már nagyobb vízigénnyel jelentkezik, csak 8,1 mm volt a csapadékhiány, míg júniusban már 23,2 mm. Ezt még pótolni tudta a talajban felhalmozódott vízkészlet. A talajvízszintek csaknem az egész működési területünkön még mindig a sokéves átlag fölött találhatók.

A felszíni vízfolyásaink többségének vízszintjei jelenleg már alacsonynak mondhatók. Amennyiben az év hátralévő részében átlagos csapadékviszonyok lesznek, úgy jelentős vízkárok (aszálykárok) bekövetkeztére nem kell számítani.

 

Hajdu Géza

csap2011_1_thumb.jpg csap2011_2_thumb.jpg

csap2011_3_thumb.jpg

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.