Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Karácsonyi ajándék a Tisza-tónak

2012.12.19

A vízügyi projektek zászlóshajójának nevezte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a most kezdődő, 6,6 milliárd forint összköltségű Komplex Tisza-tó Projektet, amelynek nyitórendezvényét kedden tartották a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban. Molnár Béla, az OVF főigazgatója szerint új időszámítás kezdődik a Kiskörei-tározónál.


„Mérföldkőhöz érkezett a Kiskörei tározó, népszerű nevén a Tisza-tó. 35. születésnapján különleges ajándékkal lepjük meg” – e szavakkal kezdte megnyitó beszédét Molnár Béla. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója bejelentette: megkezdődik a tó fennállásának legnagyobb beruházása, amely évtizedekre megteremti a korszerű vízgazdálkodás feltételeit a térségben. Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósuló Komplex Tisza-tó Projekt lényegében az Alföld nagyobbik részének vízgazdálkodási problémáit hivatott kezelni. A tározó fejlesztésén kívül ugyanis magába foglalja a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer rekonstrukcióját is, így hatása öt megyére terjed ki.

A 6,6 milliárd forint összköltségű projekt első vázlatai már 2005-ben elkészültek, de csak a tó fejlesztési feladataival foglalkoztak. Elsősorban azokra a munkákra fókuszáltak, amelyek a tározó létesítése során nem, vagy csak részlegesen készültek el, ám nélkülük a Tisza-tó  hosszútávú üzemeltetése nem biztosítható. Ezek a beavatkozások napjainkra sürgető feladattá váltak, mivel a vízpótlást segítő rendszerek az elmúlt évtizedekben különböző mértékben elhasználódtak, így már nem képesek maradéktalanul, illetve tervezett kapacitásukkal ellátni eredeti funkciójukat. A nem megfelelő áramlási viszonyok következményeként pedig a sekélyebb vizekben nem kívánt mértékben elterjedt a növényzet, ökológiai és vízminőségi problémákat idézve elő. A Tisza-tó hosszú távú ökológiai egyensúlyának fenntartása érdekében ezért elengedhetetlen az öblítő csatornák feltöltődött szakaszainak kotrása, továbbá a szabályozó műtárgyainak rekonstrukciója - fogalmazott.

Hozzátette: a Tisza-tó - adottságai révén - a térség meghatározó gazdasági, környezet- és természetvédelmi elemévé vált. A tározó és a csatlakozó rendszerei rendkívül jelentős szerepet töltenek be az Alföld vízgazdálkodásában, a mind gyakoribb vízhiányos időszakok kiegyenlítésében. Ennek megfelelően a projekt további küldetése a Nagykunsági és a Keleti főcsatorna fejlesztése, a Körös-völgyben a K1 csatorna és a Szarvas-Kákai csatorna, valamint a Hortobágy-Berettyó árvízkapu rekonstrukciója. Mindemellett a projekt keretében kiépül a legkorszerűbb vezérlő-szabályozó rendszer, új alapokra helyezve a térségi vízkormányzást – közölte az OVF főigazgatója.

Lovas Attila utalt arra, hogy tíz, együttesen 4 milliárd forintos projektet zárt le az igazgatóság. A KÖTIVIZIG igazgatója a projektek zászlóshajójának nevezte az induló beruházást. Emlékeztetett arra, hogy előkészítése négy évet vett igénybe. Mint mondta, a projekt forrásainak egyik fele a közvetlenül tó vízvédelmi fejlesztésére fókuszál, míg a másik fele a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIKEVIR - Európa egyik legnagyobb összefüggő vízgazdálkodási rendszere) megújítását teszi lehetővé.

Három VIZIG összefogása

A Komplex Tisza-tó Projekt az Európai Unió Víz Keretirányelve előírásainak és céljainak alapulvételével, a Közép-Tisza-vidéki, a Tiszántúli és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság összefogásával jött létre (projektgazda a KÖTIVIZIG). A három érintett VIZIG konzorciumi megállapodást kötött annak érdekében, hogy az Alföld északi részének legjelentősebb vízbázisai, a Tisza-tó és kapcsolódó vízgazdálkodási létesítménye, a Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIKEVIR) vízfolyásainak átfogó fejlesztési, rekonstrukciós munkálatait elvégezhessék.

 

Írta: Laczi Zoltán/KÖTIVIZIG

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.