Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Megkezdik a szivattyúzást

2013.04.06

Ma délelőtt 10.00 órakor Mezőtúron, a kiépített 24 darab ideiglenes szivattyúálláson  megkezdik a Hortobágy-Berettyó vizének átemelését a Hármas-Körösbe. Az árvízkapu zárása miatt, tegnap délben a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei lezárták a  Hortobágy-Berettyó felső szakaszán található Ágotai árvízi vészelzáró művet, ezzel egy időben pedig megnyitották a Nagyiváni tározót. A föntről érkező vizeket ide engedik be.


A Hortobágy-Berettyó további tehermentése végett, Ágotánál hat darab mobilszivattyú kiépítéséről döntött az igazgatóság, így  a Hortobágy –Berettyó vizét másodpercenként 3 köbméteres teljesítménnyel vissza szivattyúzzák a Nagyiváni Tározóba. Tegnap este mindhárom, a gyulai, a szolnoki és a debreceni vízügyi igazgatóság is korlátozta a belvízbeemelést a Hortobágy-Berettyóba. A TIVIZIG leállította a Makkodi és Alsófutaki szivattyútelepét, korlátozta a Hamvas és a Borzi két szivattyútelep üzemelését, valamint az utóbbi szivattyútelepek belvízgyűjtőjén vízvisszatartást végez.

Ennek következtében ma reggel 6.00 órától harmadfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Hamvas-Sárréti belvízvédelmi szakaszon.

 A Hortobágy- Berettyón továbbra is harmadfokú a készültség. Borznál ma reggel 399 centiméter volt a vízállás, ez 39 centiméterrel marad el az eddig mért legnagyobb vízállástól.

A Berettyó folyó torkolati szakaszán továbbra is harmadfokú a készültség. Szeghalomnál reggel 6.00 órakor 529 centiméter volt a vízállás, egy nap alatt 21 centiméterrel nőtt, az áradás pedig folytatódik. A folyó felső szakaszán is maradt a másodfokú védelmi szint. Pocsajnál a reggel mért vízszint 445 centiméter volt. Nem áradt tovább.

A Tiszán továbbra is elsőfokú a készültség. A folyó árad, Tokajnál ma reggel 705 centiméter volt a vízállás.

Mind a 12 belvízvédelmi szakaszon védekezünk 

Az elmúlt 24 órában újabb két belvízvédelmi szakaszon kellett készültséget elrendelni. Tegnap délután óta másodfokú belvízvédelmi készültség van életben a Kállói és az Alsó-nyírvíz-Nagy-éri belvízvédelmi szakaszokon. Három belvízvédelmi szakaszon, a Berettyó-, a Tiszai- és a Kösely-alsó szakaszokon a másodfokú készültséget tegnap III. fokúra növeltük.

Ma már mind a 12 belvízvédelmi szakaszon védekezünk.  Másodfokú a készültség a Tiszai-felső, és a Tiszai-középső szakaszokon, , a Berettyó-felső, a Kadarcs –Karácsonyfoki,  az Alsó-nyírvíz- Kati-éri, a Kösely-felső illetve az újonnan elrendelt Kállói és az Alsó-nyírvíz-Nagy-éri belvízvédelmi szakaszokon. Harmadfok van érvényben a Berettyó-alsó, Tiszai-alsó, a Kösely–alsó illetve a ma reggel elrendelt Hamvas-Sárréti belvízvédelmi szakaszokon.

Tegnap óta 2 550 hektárral nőtt az elöntött terület a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén. Jelenleg összesen 34 500 hektár áll víz alatt, melyből 7 750 ha vetés,
8 250 ha szántó, 12 450 ha rét-legelő.
A talaj felső rétege telítődött, így a vízbefogadó képessége jelenleg minimális.

Az igazgatóság 22 db szivattyútelepet üzemeltetett tegnap. A szivattyútelepek közel 4,7 millió köbméter vízmennyiséget emeltek át a befogadókba.

A védekezésben összesen 380 fő vett részt.

 

Debrecen, 2013. április 6.

Bara Sándor

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.