Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Tájékoztató

2013.04.24

Árvízvédelem

Folytatódik a lassú apadás folyóinkon.  

A Berettyó torkolati szakszán ma reggel 8 órától megszüntettük az árvízvédelmi készültséget, a folyón így immár sehol nem tartunk fenn készültséget. Szeghalomnál reggel 303 centiméter volt a Berettyó vízszintje.


A Tiszán is javult a helyzet, a folyó bal partján, Tiszatarján és Rakamaz között – ugyancsak ma reggel 8 órától – másodfokúról elsőfokúra mérsékeltük az árvízvédelmi készültséget. Tiszafüred és Tiszakeszi között a bal parton továbbra is másodfokú a készültség. Tokajnál reggel 632 centiméter volt a vízállás.

Lassan, de apad a Hortobágy- Berettyó is, ahol továbbra is harmadfokú készültség mellett védekezünk. Borznál ma reggel 375 centiméteres vízállást mértünk. A Nagyiváni tározó ürítését folyamatosan végezzük.

 

Belvízvédelem

A kedvező időjárási körülmények között továbbra is hatékonyan tudunk védekezni a belvíz ellen, kedden 1700 hektárral csökkent az elöntött terület nagysága a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén. Jelenleg összesen 14500 hektár áll víz alatt, melyből 3100 ha vetés, 3700 ha szántó, 5300 ha rét-legelő.

Tegnap újabb belvízvédelmi szakaszon,  az Alsó-nyírvíz-Nagy-érin is megszüntettük az elsőfokú készültséget. A 12 belvízvédelmi szakaszunkból így még 8 szakaszon védekezünk.   Két szakaszon harmadfokú, négy szakaszon másodfokú, két szakaszon pedig elsőfokú a készültség.  

Harmadfokú a védelmi szint a Tiszai-alsó, illetve a Kösely–alsó belvízvédelmi szakaszokon,  másodfok van érvényben a Hamvas-Sárréti, a Tiszai-felső, a Tiszai-középső, és a Berettyó-alsó szakaszokon, valamint első fokú a készültség az Alsó-nyírvíz- Kati-éri és a Kadarcs –Karácsonyfoki belvízvédelmi szakaszokon.

Az igazgatóság területén 16 db szivattyútelep üzemelt tegnap. A szivattyútelepek több, mint 1,3 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba.

A védekezésben összesen 288 ember vett részt, közülük 109-en külső munkaerő.

 

Debrecen, 2013. április 24.

Bara Sándor

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.