Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Közösen az árvízvédelmi biztonságért…

2013.07.10

Konferenciával és sajtótájékoztatóval indította el a Sebes-Köröst érintő közös árvízvédelmi fejlesztését a TIVIZIG és román partnere, a nagyváradi székhelyű Körösök Vízügyi Igazgatóság.


A TISZÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 600 000 Euro támogatást nyert a nagyváradi székhelyű vízügyi igazgatósággal, az ADMINISTRAŢIA BAZINALĂ DE APĂ CRIŞURI-val közösen benyújtott „Árvízvédelmi biztonság növelésének közös elősegítése a Sebes-Körös jobb parti határszelvénye térségben.” című pályázatával.

A támogatást a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 tette lehetővé. A TIVIZIG és román partnere évek óta jó kapcsolatot ápol, ennek eredménye a közös sikeres pályázat is.

A program keretében a magyar oldalon 300 000 Euro összegű támogatást használnak fel. A beruházás során felújítják Körösszakálnál a már meglévő két gátőrházat, illetve egy-egy kazánházzal bővítik azokat.

kep1_thumb.jpgkep2_thumb.jpg

A Kistóti gátőrház jelenleg, és a felújítás utáni terv


A pályázat biztosította anyagi támogatás lehetővé teszi, hogy lebontsák mindkét, gazdaságosan már nem felújítható melléképületet és újakat építsenek helyettük. Felújítják továbbá a két gátőrházhoz tartozó szertárat és segédőri pihenőt alakítanak ki.

A projekt részeként megújul a határszelvényben található automata vízmérce és informatikai fejlesztés is történik.

A beruházás kivitelezőjének kiválasztása jelenleg zajlik.

A román oldalon ugyancsak 300 000 Euro összegű támogatást használhatnak fel. A pénzből a Sebes-Körös mentén, Nagyvárad és az országhatár között két gátőrházat rekonstruálnak. Az egyiket felújítják, a másik helyett újat építenek.

A projekt keretében javítják a közlekedési feltételeket is: a két gátőrház között húzódó 4 és fél kilométeres töltésszakaszon korszerűsítik a töltéskoronán húzódó utat.

A projekt megvalósításának időszaka: 2013. január 1. – 2014. december 31.

A projektnyitó rendezvényt és a hozzá kapcsolódó konferenciát, valamint sajtótájékoztatót 2013. július 9-én tartottuk a TIVIZIG debreceni központjában.

 

Kapcsolódó galéria >>

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.