
Kiállítás gyermekrajzokból a TIVIZIG központjában
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a Berettyó folyón zajló árvízvédelmi beruházása keretében, a társadalmi felelősség vállalást erősítő programként rajzpályázatot hirdetett „Az én Berettyóm” címmel a projekt által érintett településeken: Berettyóújfaluban, Zsákán, Furtán, Csökmőn és Szeghalomban. Az összesen 6 iskolában idén ősszel lezajlott rajzpályázat keretében több, mint 400 alkotást készítettek a diákok, a legjobbakból nyílt most kiállítás a TIVIZIG debreceni központjában.
A legtöbb oktatási intézményben külön-külön hirdették meg a pályázatot az alsó- és felső tagozatos diákok számára, így minden intézményben 3-3 díjat adtunk át a legszebb képek készítőinek, emellett több különdíjat is kiosztottunk. A gyerekek ajándékcsomagokat kaptak: elsősorban írószereket, kisebb ajándékokat. A rajzpályázat mindenképpen sikeresnek mondható, hiszen összesen több, mint 400 alkotást készítettek a diákok! A díjátadókat december 1-ével bezárólag mindenütt megtartottuk, a pályázaton résztvevő gyerekeket egy kis uzsonna keretében vendégelte meg igazgatóságunk. A felkészítő tanárok segítségét pedig egy-egy vízügyi témájú könyvvel köszönte meg a TIVIZIG.
A legszebb rajzokat minden oktatási intézményben kiállították, december 4-én pedig a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság központi épületében (Debrecen, Hatvan u. 8-10.) nyílt kiállítás „Az én Berettyóm” rajpályázat díjazott alkotásaiból.
A rajzpályázaton résztvevő intézmények:
Bocskai István Általános Iskola és AMI – Csökmő
Bessenyei György Általános Iskola – Furta
Kölcsey Ferenc Általános Iskola – Zsáka
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola – Berettyóújfalu
Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI – Szeghalom
József Attila Általános Iskola – Berettyóújfalu








