
Megjelent a Vízcseppek áprilisi száma
A TIVIZIG hírlevelének idei első kiadványában egyebek mellett beszámolunk az igazgatóság állománygyűléséről, Dr. Papp Ferenc emléktáblájának felavatásáról, a Gátőrfutásról, valamint több kollégánk közelmúltban kapott elismeréséről, illetve tanulmányi sikeréről.









Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.